Ha azt mondod curry, nekem önkéntelenül egy kókusztejes, ananászos karibi, vagy havaii csirke ugrik be annak ellenére, hogy ez már önmagában is képzavar... A Karib térség ugyanis az amerikai kontinens egyik, míg hawaii a másik oldalán található, egymástól igen messze, mintegy 8500 Km távolságra, miközben pedig a curry eredetileg a Karib térséghez és a Hawaii szigetekhez képest a világ éppen átellenes oldaláról, Indiából származik. Na ennyit a gasztrogeográfiáról.

Szóval olvasgatok recepteket, innen a currys gondolat egyik fele, a másik fele meg a munkahelyemen zajlott alábbi dialógusból:

• Mit hoztál ebédre?
• Curryt.
• Te főzted?
• Aha.
• Voltál ázsiai boltban?
• Nem, tasakból!

Sokan azt gondolják, hogy a curry (ejtsd kári) egy vérbeli, ősi indiai étel, amit udvari szakácsok őriztek féltve az évezredek során, míg nem az angol hódítók megszerezték a titkos receptúrát és nem átallották azt megosztani az egész világgal. Ebben valahol nagyon mélyen van egy ici-pici igazság, de alapvetően mégsem igaz. A kári egyáltalán nem olyan, mint a mi egyébként (jelenleg ismert formájában) szintén nem ősi pörköltünk, amit akármiből is készítünk, megvan a négy-öt elengedhetetlenül szükséges hozzávaló, amik legfeljebb arányaikban térnek el egymástól az ízlésünk és anyáink konyhája szerint.

A valóságban a curry brit találmány, amiben több-kevesebb sikerrel megpróbálták megfogni India lelkét és gasztronómia esszenciáját. Az Indiai szubkontinensről hazatelepülő tisztek, kereskedők és hivatalnokok igyekeztek valamit megőrizni a korona ékkövének számító birodalomból, így alkották meg a szárított fűszerekből kevert port, ami aztán hamarosan meghódította az Őfelsége országain és további koronagyarmatin kívüli világot is. Nekem a curry, ahogy már az elején írtam, egyáltalán nem jelenti a titokzatos Indiát. Talán mert ha nem is alaposan, de ismerem az Indiai konyhát.

A kári (és véletlen sem köri) két dolgot is jelent. Egyfelől a kari tamil nyelven mártás, szósz jelentéssel bír, ezen túl pedig egy citrusféle cserje levele, ami Ázsia szerte ismert fűszer. A nyugaton ismert kári por egy viszonylag egyszerű és nem túl nagy múltra visszatekintő fűszerkeverék. Széles a szórás, de biztosan van benne kári levél, lepkeszeg mag (más néven görög széna), kurkuma (ettől lesz olyan impozáns sárga -ha hagyjnuk), római kömény és chili, amiről a bejegyzés végén még ejtek pár szót. 

Indiában a különféle mártásokhoz és szószokhoz felhasználható fűszerek száma legalább 25-30, amik többségének a nevét is csak a legelszántabbak ismerik, és melyekből egy-egy ételhez hét, nyolc félét használnak. Területenként és ételfajtánként eltérő összetételben, de India és dél-kelet Ázsia szerte hasonló módon készül a mártásos étel. A friss fűszereket a főzés előtt őrlik és készítenek belőlük keveréket, amit a bőséges zsiradékon, többnyire ghí-n (azaz tisztított vajon) hevítve nyitnak ki, ezzel indítva a főzést. Ugyanis a fűszerbe zárt illatok és aromák a hőtől felszabadulnak és "bele olvadnak" a zsiradékba.

Ma már nem csak az ázsiai konyhákat bemutató utazó szakácsok filmjeiből, de a nálunk is szaporodó indiai éttermekből is ismerhetjük a legnépszerűbb indiai ételeket, mint például a paneer pakorát, a csirke tikkát, bárány vagy marha kormát, vagy a madraszt. Indiában sok helyen ma is kézzel esznek, a mártásos ételeket hagyományos indiai kenyerekkel tunkolva. Ilyenek például a naan, a roti, a csapati, vagy a paratha, és ezek különféle változatai. Ugyan előételként fogyasztják, de a papadam is egyfajta kisütött tésztakorong.

A kézzel evés úgy működik, hogy az ételt kizárólag jobb kézzel fogják meg mert (mint mondják) a bal kéz a mindennapi teendők közben válogatott bűnöktől és szennyektől válik tisztátalanná. Már pedig az étkezés nem holmi táplálkozás, sokkal inkább szentség, egyfajta adomány az Isteneknek és nem utolsó sorban az isten(ek) egyik legfontosabb templomának, saját testünknek. Nem meglepő tehát, ha a táplálékoknak és felhasznált fűszereknek mindezen túl még különféle gyógyhatásokat is tulajdonítanak Indiában és Ázsia szerte.

Ha saját magam nem akarok bíbelődni a készítéssel, akkor fogjuk magunkat és elmegyünk a kedvenc indiai éttermünkbe, a Vígszínház háta mögötti és a Sherlock Holmes mellett található Pandzsáb Tandoori Indiai étterembe... Ámbár indiai ételeket viszonylag egyszerű készíteni, már ha beszereztük a nagyszámú hozzávalót és eltekintünk a tandor kemencétől, na meg a cimborám tasakos kárijától... 

A Pandzsáb Tandooriban felhívják a figyelmet rá, hogy az ételek csípősségét három fokozatban lehet kérni. van a kicsit csípős, ez leginkább a nyelv hegyén érződő pikánsság, de bárki bátran eheti. Aztán van a közepes csípős, ami a magyar ízlés szerint is csípősnek felel meg. Végül az, amit ők is csípősnek neveznek, na az a bátor kategória! Tekintve, hogy az Indiában termő paprikák ereje nagyságrendekkel haladja meg a mi jó öreg hegyes erős paprikánk erejét, erre érdemes odafigyelni bármely indiai étteremben -ha erre külön nem is figyelmeztetnek!