Mindenféle híreket olvasgatok reggeli indítónak. Ma egy érdekes cikket találtam az SG.hu gyűjteményében az éttermi orvfotózás témáról. (a The New York Times írt erről) (Itt az SG cikk)

Megesik, hogy betérek egy étterembe, ahol előfordul, hogy fényképezek is. Összesen két esetben veszem elő az okosnak mondott telefonomat, amivel meg szoktam örökíteni úti élményeimet. Előveszem akkor, ha nagyon tetszik amit látok és úgy érzem, hogy feltétlenül meg kell osszam mással is ezt a pompás élményt. Vagy akkor, ha nagyon nem tetszik amit tapasztalok és már csak elrettentésül is közzé kell tennem a látottakat. Egoista vagyok és azt gondolom, hogy vannak akik kíváncsiak a véleményemre.

Olyan környéken gyerekeskedtem, ahol minden utca sarkán kint volt egy mára ismeretlenségbe merült közlekedési jelzőtábla. Piros karikában áthúzott fényképezőgép. Fotózni tilos! A mai napig nem szívesen megyek olyan helyre, ahol ilyen jelzés fogad, de hogy egy étterem ajtaján legyen kint a tiltás?

Sokfélék vagyunk, így fényképezni is sokféle módon szoktunk. Vannak köztünk gátlástalanul tolakodók, egyszerűen csak tenyérbemászóan közvetlenek és kifinomultan illedelmesek is. Láttam olyat, aki egy fél városrészt képes lett volna utasítgatni -ki hová álljon, hogy a kedvenc szökőkútja a legoptimálisabb pozícióba kerüljön a felvételen. A másik meg vár a kedvező pillanatra.

Pelyhes állú kezdőként én is elkövettem azt az ordas hibát, hogy belevakuztam a másik szemébe, de azóta tudatosan kerülöm az efféle helyzetet. Vakuval csak akkor, ha feltétlenül szükséges és a lehető legkevesebb embert zavarom vele. Étteremben igyekszem kerülni a feltűnést az exponálással és például nem állok fel a székre, hogy felülről fotózzam a fogást.

Fényképeztem már büfében, étteremben, talponállóban és vásári kínáló pultban lévő ételt. Ha alkalmam van rá, megkérdezem szabad-e. Inkább csak udvariasságból, nem számítva az elutasításra. Ami persze nem is gátolna meg abban, hogy csak azért is lefényképezzem. Igaz, hogy étteremben valahogy magától értetődőnek vettem eddig, hogy fotózok.

A tányért beigazgatom, hogy azt lássam a keresőben, amit meg akarok mutatni. A "fényképezőgépet" beállítom a világításnak megfelelő fehéregyensúlyra és a vakut kikapcsolom. Persze ha úgy érzi szükségesnek, akkor az expozíció előtt rávillant a témára, hogy az autofókusz beállhasson. Zavaró, de az okosnak mondott telefonom ennyit tud. Egy ideje nem hordom magammal a filmes fényképezőgépem, a telefonom meg mindig a kezem ügyében van.

Ismerős a jelenet, amikor ideges ember bemegy a mekibe és választ, de a felszolgált fogás nem hasonlít a remekül "megmarketingelt" fotóra? Jártam már úgy étteremben, hogy a weben mutogatott képekre kicsit sem hasonlított a tányéromon talált valóság. Lehangoló volt és persze azonnal előkaptam a kütyüt és fotóztam. Orvul... Persze ha netalán  többcsillagos séf volnék és egy nóném blogot dugnak az orrom alá a mesterremekemről készült ócska, fércmű fotóval, azt talán kikérném magamnak. vagy csak jót nevetnék rajta, de értem az erre sorakoztatható érveket.

Nem hiszem, hogy a tiltás megfelelő megoldás volna arra, hogy kulturáltan tudjuk használni a rendelkezésünkre álló technikát. Emocionálisak vagyunk, közösségben élünk, a technika pedig kiszolgálja azt a vágyunkat, hogy impresszióinkat azonnal megosszuk ismeretlen ismerőseinkkel. Ezzel nem is volna gond, ha közben nem vetkőznénk le emberi mivoltunkat és másznánk bele a környezetünkben lévő emberek legszemélyesebb terébe saját céljaink eléréséért. Úgy gondolom, hogy ide nem tiltás kell, hanem tudatosságra nevelés.