Szeretem lefotózni, amit készítek, de ebben az esetben sajnos nem voltam elég gyors; előbb fogyott el... mert finom volt!

Kezdjük azzal, hogy magos mustárt készítünk (például ahogy a hurka, mustár, vidámság című bejegyzésben olvasható).

A karajt vágjuk nem túl vastag szeletekre, majd készítsük el a pácot: őrölt köményt, rozmaringot, szerecsendiót, csípős paprikakrémet keverjünk a mustárba, ezzel kenjük be a karaj szeleteket. Sózni, csak a sütés előtt kell, hogy ne engedjen levet a hús, és olajat is csak ekkor használok. A bepácolt húst tegyük hűtőbe vagy fél napra, hogy átjárja a pác.

Sütés előtt a szeleteket megcsapkodjuk kicsit, ezzel lazítjuk a rostokat. Én fóliával szoktam letakarni, hogy ne csapjam össze a konyhát a páccal, húslével. A karajszeletek egyik oldalán hártya van, ezt bevagdossuk, így nem fog bekunkorodni sütés közben. Megsózom, borsozhatom is a szeleteket és egyik oldalukat megcsepegtetem olajjal, ezzel lefelé kezdem a sütést.

Grillserpenyőt felforrósítok és ügyelek rá, hogy a szeletek kényelmesen elférjenek benne. Nem jó, ha a húsok egymásra lógnak. Süssük úgy, hogy minden szelet teljes oldala érintkezzen a serpenyővel. Egy percet az egyik, fél percet a másik oldalán. Hamarabb megsül, mint amennyit a pác elkészítésével bíbelődtem. Persze én notóriusan mozsárban őrlöm a fűszereket.

Ahogy mondtam, fénykép azért nem készült, mert annyira finom volt az illata, hogy egy szelet sem maradt. Mai mottó: az éhes fotós nem jó fotós...