Miközben a tábori kályhán ülő hatalmas üstben rotyog a nagyjából harminc kiló szilva, az üstre épített szerkezettel folyton keverni kell, nehogy lekapjon. A szilvalekvárról nekem mindig ez a kép ugrik be. Meg az, amikor fazékban próbálkoztunk, de a gonoszul kipattanó és izzóan forró massza teleköpködte a konyhát és összeégette a kezünket, arcunkat. Hát ennek vége!.

Vettünk 10 kiló besztercei szilvát, és nekiláttunk lekvárrá nemesíteni. Anyósom sütőben süti a lekvárt, most mi is kipróbáltuk. Először is a szilvát megmostuk, lecsöpögtettük, aztán kimagoztuk és ledaráltuk. felezett szilvából is készülhetne, de nem szeretem a kis kunkorodó szilvahéj darabokat. Szóval ledaráltuk és minden egyéb összetevő nélkül beleöntöttük egy mázas kerámiatálba, azt meg bedugtuk a sütőbe. Ha a szilva nem lenne annyira édes, mint amit sikerült vásárolnunk, akkor kilónként 10-30 dkg cukrot is lehetne tenni hozzá, de úgy döntöttünk, erre semmi szükség.

A tál belsejét használat előtt kikentük ecettel, majd jön a szilva, amiben még egy kevés ecetet kell elkeverni, de ezen kívül tényleg semmi más nem került bele. A jól eltalált hőmérsékleten egyáltalán nem köpköd (cca 140 °C légkeveréssel). Lefedni nem kell, hogy a gőz szabadon távozhasson. Addig sütjük, hogy az eredeti mennyiség harmadára menjen össze. Így egy nem túl kemény, nem túl híg lekvárt kapunk, ami az üvegben állva még tovább érik és sűrűsödik.

A sütési idő sok összetevőn múlik, például a mennyiség és a szilva víztartalma befolyásolja. A képeken látható mennyiség magozás előtt úgy négy, négy és fél kg, ami ha minden igaz, hat óra alatt fog elkészülni. Keverni nem szabad!